Véleményem a világról

Véleményem a világról

Az utóbbi évezredekben számos társadalomfilozófiai kutatómunka látott napvilágot e kérdést illetően. Ahogy az ókorban, úgy manapság is sok kíváncsi ember foglalkozik az élet nagy kérdéseivel, és tapasztalataik szerint különféle véleményeket alkotnak a világról, amelyben élnek.

Az első tehát, amit leszögeznék: Nem létezik kollektív igazság, semmit se lehet globálisan valamilyennek ítélni. Mindenkinek a saját véleménye határozza meg az adott dologról, hogy milyen.

Nem hiszek a kollektív valóság létezésében. Ha valaki elmondja véleményét akármiről, annyit mondott: Szerinte ilyen. Ha azt mondjuk valamire, hogy rossz, attól még nem lesz az. Lehet az egekig magasztalni, nem lesz jó. Csak a saját valóságunkban. Mindenki a saját valóságában teremti meg a tények kinézetét, saját véleménye alapján lesz olyan, amilyen. És ez nem csak erre az értekezésre igaz, hanem az egész világra.

Ezt fontos tisztázni, mielőtt bármilyen véleményeket összevetnénk, ugyanis úgy gondolom, mindent két oldalról kell vizsgálni, csak így juthatunk a valódiság közelébe.

Mi is az élet? Darwin a következőképpen fogalmazta meg: „A létért való küzdelem.”.

Ez egy bizonyos szinten igaz, hiszen a küzdelem visz előbbre mindent, ösztökél a fejlődésre és ezáltal mozgatja a világ erőforrásait. Ha az ősközösséget vizsgáljuk, valóban helytálló ez az elképzelés arról nem is beszélve, hogy az egész természet egy arányos körforgás.

Azonban szűk látókörűségre vall azt mondani, hogy az élet csak a létért való küzdelemből áll. Az ősember hasznosítja a körülötte található erőforrásokat és fejlődni kezd. Először tudatosan termel, majd egy jövőbeli fejlődési szinten újabb dolgokat is elsajátít. A termelés előbb-utóbb olyan fokot ér el, hogy az már nem a létfenntartás, hanem az élvezet eszközeiért folyik.

Kialakul a kapitalizmus, a tőkés fejlődés, amelynek uralma alatt a termelés hamarosan olyan szintre hág, hogy a túl nagy mennyiségben megtermelt élvezeti cikkeket a társadalom nem tudja befogadni.

Az egyensúly ilyenfajta felborulását egy bizonyos időközönként bekövetkező gazdasági válság állítja helyre, melynek során hatalmas veszteségek árán vásárolja vissza az egyensúlyt a társadalom.

A gazdasági rendszer tehát nagyban befolyásolja az emberiség életszínvonalát. Felmerül tehát a kérdés: Milyen gazdasági rendszer lehetne ennél jobb?

Mindennek látom előnyét és hátrányát, így a kapitalizmusnak is. Szerintem jelenleg nincs olyan fejlettségi szinten az emberiség, hogy a pénz hatalmát kiölje, és helyette behozzon egy más megoldást, ami jobban garantálná a társadalmi egyenlőséget. Nagy viták keveredtek ebből is, a felvilágosodás és a kommunizmus gondolkodói is hirdették: „Ebben a világban mindenkinek joga van az egyenlőséghez.”.

Egyetértek. Nevetségesnek tartom például, hogy míg az egyik földrészen éheznek, a másikon az űrutazáson kísérleteznek. Amíg ekkora egyenlőtlenség van egyetlen bolygón, addig ezt a társadalmat, amit magam körül látok, primitívnek nevezem.

Az embereknek nagy problémája, hogy nem ismerik az érzelmeiket. Legyen ez a következő témánk, ugyanis ez nagyon fontos az életszínvonal szempontjából.

E téren is számos alkotást tanulmányoztam, melyek hozzám hasonlóan kapcsolatba hozták a háborúkat és egyéb globális társadalmi problémákat az emberi érzelmekkel, hiszen gondoljunk bele: Mi is lehetne ennél eredendőbb? Ha erről beszélünk, a problémát csírájában vizsgáljuk.

Alapvetően 5 érzelem létezik: bánat, indulat, irigység, félelem, szeretet. Ez az öt érzelem is visszavezethető egyre, a szeretetre. Ha ezek közül az érzelmek közül valamelyiket elfojtjuk, kinő belőle a vadhajtás, egy új, elkorcsosult érzelem. Nézzük sorban:

1.    Bánat: Lehetőséget ad, hogy elbúcsúzz olyankor, mikor nem akarsz elbúcsúzni, hogy kifejezd, kiadd magadból a veszteségek fölött érzett szomorúságot,akármilyen nagy érték legyen is az.

Ha kiskorunktól kezdve kifejezzük a bánatot, megszabadulunk tőle. Ha a kisgyereknek megengedik, hogy szomorkodjon, felnőttként hamar túlteszi magát rajta.

A bánat elfojtásából depresszió alakul ki. Háborúk törtek ki, embertömegek pusztultak el a depresszió miatt.

2. Indulat: Szintén természetes elem, melynek segítségével kimondhatjuk: „Köszönöm, nem.” Nem szükséges, hogy másnak fájdalmat okozzon. Ha a gyerek kiskorától kezdve kifejezi indulatát, felnőttként hamar túlteszi magát rajta. Akibe viszont belenevelték, hogy ez az érzelem ne természetes, nem helyénvaló, annak meggyűlik majd a baja vele.
 

Az indulat elfojtása haraghoz vezet. Háborúk törtek ki, embertömegek pusztultak el a harag miatt.

3. Irigység: Ez hajtja az ötéves kisgyereket, hogy úgy tudjon biciklizni, mint a nővére, vagy hogy elérje a szekrény tetejét. Arra törekszik, hogy ő is meg tudjon csinálni olyan feladatokat, mint amivel a nála nagyobbak foglalkoznak. Ha gyerekkorban kifejezzük az irigységet, felnőttként nem lesz gondunk vele.

Ha viszont elfojtjuk, féltékenység alakul ki. A féltékenységet sokan azonosítják az irigységgel, a különbség az, hogy a féltékenység haraghoz vezet, ölni képes. Háborúk törtek ki, embertömegek pusztultak el a féltékenység miatt.

4. Félelem: Célja, hogy óvatossá tegyen, hiszen az óvatosság a test életben maradását szolgálja. A csecsemő két félelemmel jön világra: A zuha

nástól és a hangos zajoktól való félelemmel. A többit a környezete táplálja belé. Akibe belenevelték, hogy a félelem nem természetes elem, arra felnőttként nehéz idők várnak.

A félelem tartós elfojtása pánikhoz vezet. Háborúk törtek ki, embertömegek pusztultak el a pánik miatt.

5. Szeretet: Az érzelmek alapja, amelyből a többi kifejlődött. Ha a gyereknek engedik, hogy kifejezze a feltétel nélküli szeretetet, semmi többre nincs szüksége. Azonban a feltételekhez kötött szeretet természetellenessé válik. Akibe tehát belenevelték, hogy a természetes szeretetet elítélendő átélni, annak felnőttként nehéz dolga lesz.

A feltétel nélküli szeretet elfojtása birtoklási vágyhoz vezet. Háborúk törtek ki, embertömegek haltak meg a birtoklási vágy miatt.

És íme, megérkeztünk a célhoz. Nem véletlenül hagytam a végére a szeretet-birtoklási vágy párost, hiszen ezekre az érzelmekre még vallások is épültek. A birtoklási vágy megfertőzi az egész emberiséget, értelmetlen célokat tárva a szemük elé.

 A különféle érzelmek különféle gazdasági rendszerben tudnak gyökeret verni. A birtoklási vágyé a kapitalizmus, a tömegtermelés ugyanis táptalaja a birtoklási vágyat, teljes mértékben kiszolgálja e kóros érzelem kifejezését és további fejlődését.

 Nyomon követhetjük tehát, hogyan alakulnak ki a természetellenes, negatív érzelmek az öt természetesből.

Ahhoz, hogy az ember ismerje az érzelmeit, és hogy mind az ötöt ki tudja fejezni –annak érdekében, hogy ne alakuljon ki belőlük a negatív párjuk-, egy teljesen más neveltetésre van szükség, ami szintén eredményezi jelenlegi társadalmi rendszerünk felborulását és konzervatív embertömegek felháborodását.

Így hatnak életünkre az érzelmeink, így befolyásolják a társadalom sorsának alakulását. Ha mindenki ismerné érzéseinek működését és kapcsolatát, szintén más lenne a világ.

A neveltetésen való változtatással nagyban befolyásolható az ember jövőbeli élete. Nem mindegy, milyen elvek között nő fel, hogy szülei, nagyszülei, összességében a családja melyik tényezőről mit vall.

A globális nevelési problémák azért maradnak élve, mert ha az utód még el is veti a maradi elveket, amikor neki lesz gyereke, mégis inkább az egyszerűbb utat választja és úgy neveli, ahogy őt is nevelték egykor. Így csúsznak át a szülők elvei a gyerek elvébe és hiába befolyásolják egyéb tényezők a gyerek gondolkodási módját, amikor szülőként rá kerül a sor, hogy felvilágosult eszmékkel ajándékozza meg utódját, elveti azokat és a saját véleményei helyett konzervatív világszemlélettel látja el őt.

Erre a legjobb és legfontosabb példa a szexualitás. Ez az egyik legfontosabb tényező az emberi életben, ugyanis nemcsak a fajfenntartás elengedhetetlen eszköze, hanem az örömszerzés legmagasztosabb kifejezőeszköze.

És máris össze tudjuk vetni az érzelmeket. Most vizsgáljuk meg szépen, lassan.

Az előbbiekben említettem, hogy a szeretet nemcsak természetes elem, hanem alapja a többinek. Ha a szeretetet nem fejezzük ki fiatalkorunkban, az egész érzelem elkorcsosul és létrejön egy új: A birtoklási vágy.

A középkorban a római katolikus egyház feladata volt a szeretet kifejezésének elfojtása. Ezt úgy vitték végbe, hogy a szexualitást egy bizonyos fokon bűnös tettnek nyilvánították, ezáltal az emberiség megriadt tőle, és még ha valamilyen szinten szabadott is élniük e természetes adottságukkal, elfojtották. Ez a nagy rangú vezetőknek hatalmuk megszilárdítása végett volt fontos, tehát a hatalomvágy alakította ki a birtoklási vágyat.

A legtermészetesebb érzelem elfojtásának következtében kialakult tehát a birtoklási vágy, mely megrengette és a mai napig fogságban tartja az egész társadalmat.

A társadalom primitívségét a következő példával szemléltetem: Először is mindenki legyen előítéletektől mentes, ne a társadalom által elfogadott normákat tekintse szentnek, hanem az alapvető emberi testi-lelki adottságokat.

Ha egy pár nyilvánosság előtt folytat szexuális életet, a törvény szigorúan elítéli, pedig csak alapvető emberi érzelmüket fejezik ki szintén alapvető testi adottságaik segítségével.

Ha a háborúból hazaérkező katona helyes szolgálatot folytatott a fronton (rengeteg ellenséges embert megölt), kitüntetik, mert ez a társadalom által nemes cselekedet.

Ez a példa egyszerre több dolgot szemléltet. Először is láthatjuk a különbséget a társadalom által helyesnek és helytelennek vélt cselekedetek között. Másrészt szóba kerül a háború, az ellenség megsemmisítése, ami azt mutatja, az emberiség nem elég érett ahhoz, hogy mindenféle faji felsőbbrendűséget hirdető elméletet elvetve együttműködjön más népekkel és testvéreinek tekintse őket.

Nemcsak a szexualitás, de a pénzügyek terén is elvetem a személyes vagyon nyilvánosság elől való elzárását, a titkolózást. Ha egy csapásra mindenki látná a másik bankszámláját, egyből nehezebb lenne hatalmas lopásokat végbevinni a politikusok tevékenységéről nem is beszélve. Ezeket a megoldási kísérleteket azért vetik el, mert hozzászoktak, hogy a világban ezek a dolgok így működnek, ahogy, és nem képesek elképzelni: Ez esetleg máshogy is lehetne, és nem olyan biztos, hogy rosszul sülne el.

Térjünk vissza a hatalomvágyhoz. Nézzünk egy jó példát, amivel megint csak az érzelmek kapcsolatát szeretném alátámasztani.

A régi időkben fennálló matriarchális társadalom merőben más volt, mint a jelenlegi patriarchális közösség. A vezető pozíciókat nők töltötték be, akik viszonylag érzelmeiknek megfelelően uralkodtak, nagyobb volt a béke, a nyugalom a földön. A férfiak feladata a halászat, vadászat volt, azaz olyan tevékenységek, amelyekhez erő kell. Másik fő feladatukként a gyereknemzést és a nők vágyainak kielégítését tarthatjuk számon. 

A férfiak között néhányan szerencsétlenebbek, gyengébbek, elgyötörtebbek voltak társaiknál, és ami a legfontosabb, szexuális vágyaikat sem tudták kielégíteni. Ennek következtében kialakult bennük a hatalomvágy, mint ahogy láthattuk, a szeretet elfojtása birtoklási vágyhoz vezet. 

A nők hatalmát nehéz volt megdönteni, sokat kellett gondolkodniuk, mit tegyenek, míg végül rájöttek: Az egyetlen elem, amivel a nők nem számoltak: A félelem.

A korban jelen lévő hitet támadták meg, miszerint  ők egy békés istennő leszármazottai. Látták a valóságban, hogy néhány fiúgyermek kevésbé szófogadó, rosszul viselkedik, így hát azt terjesztették, az istennőnek volt egy eltitkolt fiúgyermeke, aki anyja ellen fordult, és meg akarta szerezni hatalmát, amelyhez fő eszköze nem más volt, mint hogy átváltoztatta magát olyan kinézetűvé, mint az istennő. 

A női hatalom megtörését célzó férfiak azt vallották, az istennő, akiben hisznek, valójában az igazi istennőnek a fia, aki csak álcázza magát, így ő maga a gonosz.

 Ezzel az elmélettel –hosszú évek alatt- meggyőzték férfitársaikat, de még a nőket is. A hamis isten ellen ki lett az új védelmező? Kik azok, akik erejüknél fogva meg tudják védeni az igazi istennőt és a nőket? Persze, hogy a férfiak, mert ők az erősek.

A köztudatban ők lettek a védelmezők. A régi szerepük, melyben csak a nők vágyainak kielégítésében és szolgálatában volt szerepük, most átváltozott védelmezővé.

Miután tehát kitalálták maguknak a gonosz istent, okkal válhattak védelmezővé, mert volt kitől megvédeni a többieket és elűzni az ellenséget. Hamarosan a férfiak egyenrangú társként álltak az istennő mellett. Megteremtették a férfi istent, aki az istennővel együtt uralkodott a mitológiában.

Az erő és a védelem szépen, lassan kiszorította a szeretet és a bölcsesség igényét. Nyers erővel védelmezték a szeretetet. Amit azonban védelmeztek, azt birtokolni akarták. Hamarosan számos egyéb isten népesítette be a mitológiát, akik mind az istennőt védték, érte harcoltak. Megjelent a féltékeny isten.

Az istenek féltékenysége mindenre kiterjedt, megkövetelték mindenkitől, hogy csak őt szeressék, az istenség képe visszájára fordult. Kiépült egy új rend, amely egy követelőző, féltékeny, haragvó isten uralmára épült.

És íme, máris tisztán látjuk nemcsak a történelmet, de annak eredményét a mai világban. A vallási és spirituális fejlődés szintén meghatározó ok, amit vétek lenne figyelmen kívül hagyni egy olyan beszélgetésben, amely a világról, az emberek viselkedéséről és életszínvonaláról szól.

A vallási rendszereket vizsgálva a következőt állítom: A Távol-Keleten már évezredekkel ezelőtt olyan spirituális fejlettséggel rendelkező civilizációk éltek, amelyeket nevetséges nemcsak a korabeli, de a mai nyugati társadalmakhoz hasonlítani.

A keresztényeknek nagy küszködést, sok problémát jelent, hogy elhitessék az ateistákkal, Isten létezik. Az ateistáknak sok küszködést, sok problémát jelent, hogy elhitessék a keresztényekkel: Isten nem más, mint egy kitalált, képzeletbeli barát.

Így aztán a két csoport egymásnak ugrik, kölcsönösen ócsárolják egymás gondolatait, így a veszekedés, a hitből kialakult konfliktus alkotja életük problémáit.

A taoisták nem akarják elhitetni a másikkal, létezik-e a Tao. Pusztán élvezik azt, ami van, és átadják magukat a Tao élvezetének, akár létezik, akár nem.

Ezzel a példával akartam szemléltetni egyrészt azt, mennyire meghatározta és meghatározza a történelem alakulását a hitrendszer, másrészt, hogy a bolygón a különböző közösségek mennyire más mértékben fejlődtek.

Hogy ki mennyire fogadja el a másik hitét, már nemcsak vallási, hanem erkölcsi kérdés is.

Ez tehát az én társadalomfilozófiai okfejtésem a körülöttem lévő világról, ez a saját véleményem. Én tehát inkább a rossz oldalát látom, de az egész pusztán nézőpont kérdése. Ennek a primitív társadalomnak egy kollektív tudatváltásra van szüksége, amelyet nem gyors világforradalommal kell elérni, hanem egy olyan lassú mechanizmussal, melynek során az elfajult kérgeket egyenként, csöndben, a háttérben üldögélve fejtjük le bolygónkról.

Csak egy igazságban hiszek: Hogy az élet megállíthatatlan változások láncolata. Akármilyen a világ most, később más lesz. Majd valahogy alakul. Valahogy megváltozik minden.

Sose volt úgy, hogy valahogy ne lett volna.

Saharov