Egy lány barát #2

Ő volt a legnagyobb karácsonyi ajándékom; egy igazi csoda. Érdekes módon hozott össze vele a sors. 2016 decemberében közeledtünk a megváltó téli szünethez. Akkoriban még vonattal jártam iskolába. Egy keddi napon, mikor orosz szakkör után későn mentem haza, találkoztam egy lánnyal a vonaton, aki kifejezetten szimpatikus volt. Azonban hamarosan le kellett szállnom. Kevés adatot tudtam róla. Az iskoláját, a keresztnevét (miután említette az út során),  illetve lefényképeztem.

Otthon felmentem a suli honlapjára, ahol fenn voltak a névsorok. Elhatároztam, hogy mindegyik osztályból kikeresek egy lányt, elküldöm neki a képeket és megkérdezem, nem ismeri-e. Így is tettem. Két lány is volt, akik a többihez képest igencsak segítőkészek voltak. Téli szünet előtti utolsó tanítási napon, miután hazaértem, egyikőjük megkérdezte, nem találkoztam-e a keresett lánnyal azóta. Természetesen a válasz „nem” volt. És ez az a pont, ahonnan érdekes a történet. 

Egyáltalán nem ismertük egymást. Még képem se volt fenn. Nem gondoltam volna, hogy ezek után ebből az igencsak jelentéktelen érintkezésből egy különleges kapcsolat lesz.

A lányok általában szeretnek lelkizni. Srác létemre én is. A lányok szeretnek elbeszélgetni mindenféle mások számára jelentéktelennek tűnő problémáról, sokaknak már-már hülyeség. Kivel csinálják ezt a lélekkönnyítést? A legjobb barátnőjükkel, természetesen. Ez az általános, megszokott cselekvésmód. Na, akkor nézzük az én esetemet.

Miután válaszoltam neki, hogy sajnos nem találkoztam az említett lánnyal, tett egy nagyon váratlan lépést. Megkérdezte tőlem: „Várod a karácsonyt?”. Ezen még nem lepődtem meg annyira, válaszoltam valami olyasmit, hogy a karácsonyt összességében szeretem, mert a család együtt van, de az ajándékozást utálom. Ekkor viszont felettébb váratlan fordulatot vett kezdetleges ismerkedésünk. Hirtelen elkezdte árasztani magából a problémáit, ami leginkább abból állt, hogy alig van a családjával, mert egyfolytában tanulnia kell, annyira nehéz az iskola. Ejha – gondoltam magamban -, ez aztán nem lehet véletlen, ugyanis én szintén hasonló helyzetben voltam.

Most kicsit ki kell utalnom a saját életemre ahhoz, hogy megértsétek a helyzetet. Akkoriban szoftverfejlesztőnek tanultam egy műszaki szakközépiskolában annak ellenére, hogy teljesen humán beállítottságú vagyok. Az elhibázott pályaválasztás rengeteg gondot, kellemetlenséget szült arról nem is beszélve, hogy az iskola még azoknak is rettentően megterhelő volt, akiket érdekel a tanult szakma, hát még nekem. Nemcsak az ebből adódó rendkívüli stresszhelyzet keserítette az életemet, hanem számos múltbeli esemény is, amiket most nem részleteznék. Maradjunk annyiban, hogy akkor az én lelki világom is teljesen romokban hevert.

Akárcsak az övé. Egyből tudtam, nem lehet véletlen, hogy két ilyen hasonló sorsú ember találkozik. Amint elmondta a saját problémáit, én is közöltem vele az én dolgaimat és hamarosan mindkettőnk egy váratlanul különleges, nem mindennapi beszélgetésben találta magát. Elkezdődött egy csodálatos folyamat, erre már akkor rájöttem.

A közös tapasztalat kovácsolt minket eggyé.

Saharov

Tovább: Egy lány barát #3

Vissza: Egy lány barát #1