Nokia 3210
Nokia 3210
A Nokia 3210 típusú telefont 1999-ben jelentették be. Kis mérete, könnyű
tömege és a készülékbe rejtett antennája miatt hamar az emberek
kedvencévé vált, nem csoda, hogy 160 millió darabot adtak el belőle. A
már megszokott ötsoros LCD kijelző, amit napfényben is remekül lehet
látni. A telefon tetején bal oldalt van a bekapcsológomb, ahogy ez a
többi Nokiánál is lesz. Cserélhető az előlapja, volt választék régen, de
a mai napig lehet rá kapni előlapot.
Jó akkumulátorral 4 óráig kell tölteni, azonban kb. 1 hétig bírja. Az
akkufedelet egy alsó gomb benyomásával lehet levenni, ez is a vele
korabeli legtöbb Nokiánál így van. Lítium-ion akkumulátorral üzemel, ez
alatt lehet a SIM kártyát beletenni. Az enyémben utángyártott akku van, a
telefon gyártási dátuma is bele van írva a készülékbe.
A gombsora érdekes lehet első ránézésre, mert nincsenek hívásgombok és
bal illetve jobb választógombok. Egy középső választógomb található
rajta, balra a törlés gomb, amivel egyben vissza is lehet lépni, jobb
oldalon pedig a fel-le gomb. Ugyanezt figyelhetjük majd meg a Nokia
3310-esnél is. Nagy sláger volt ez annakidején a beépített antennája
miatt. Három játékot tartalmaz: Kígyó, Memória és egy számforgatós,
aminek az a lényege, hogy a számokat megfelelő sorrendbe állítsuk.
Tartalmaz csengőhang szerkesztőt és ébresztőórát, tudunk vele küldeni és
fogadni képüzeneteket. (Persze a maga felbontásában.) Csengőhangot is
tudunk küldeni és fogadni. A Nokia 3210 utángyártásával foglalkozik egy francia cég, a Lëkki. Régi mobiltelefonokat, játékkonzolokat gyárt. A telefonon hívás közben a törlés (c) gombbal hozhatjuk be a hívásopciókat, a hívást a középső választógombbal lehet felvenni, majd lerakni.
Összességében elmondhatjuk, hogy a Nokia 3210 korabeli szerepéhez képest kicsi, praktikus telefon, nem volt túl drága sem, nem csoda, hogy nagyon sokan választották és meg is voltak vele elégedve.
További képek:
Vissza az előző oldalra
Комментарии
Отправить комментарий