Ha nem tudsz továbblépni

Ha nem tudsz továbblépni

Mit teszel, mikor a viszonzatlan szerelem kínoz? Vagy legalábbis az illetőt nem érzed hozzád valónak és annak ellenére, hogy küzdesz érte, alaposan lesz@r?

Borzasztó érzés. Tudom, mert ettől szenvedek. Mit mondana egy átlagos, értelmes ember, hogyan orvosolná a problémát? 

Mivel az érzelmeket nem lehet csak úgy megszüntetni, a szerelmet se. Ilyenkor tehát megpróbáljuk elterelni a figyelmünket. Én például a tanulásba és a karatéba temetkezek, de most már annyira, hogy ez is beteges. Hiába, ha az élet egyik területén szerencsétlen vagy, legalább a másik oldalon legyél jó, és ilyenkor abba adsz bele mi

ndent. Szinte szó szerint mindent, hogy elfeledkezz arról, amit megszüntetni nem tudsz. Van más megoldás? Én se tudok.

Ami még segít, hogy megpróbálsz másokkal ismerkedni, hogy eltereljék a figyelmedet. Találni olyan barátokat, akik segítik az előző, általam már említett módszert, a figyelemelterelést.

De a lelked mélyén mindig ott az érzelem és perzsel. Hol jobban, hol kevésbé, de mindig ott van. És honnan tudod, mikor fog elmúlni? És ez nyomasztó. Kifejezetten az.

Nincs mit tenni, teljesen ki kell iktatni az illetőt az életünkből. Facebook-on kidobni az ismerőseink közül, képeket eltüntetni, egyszóval ne emlékeztessen rá semmi. Ez lenne az alapja a továbblépésnek és egy új élet kezdésének. Aki ezt meg tudja csinálni, az jobb helyzetben van.

De mi van azokkal, akik ugyan megtennék, de nem tudják, mert valami nyomasztó oknál fogva ez a személy mindenhol ott van az életükben? Hiába akarják, nem tudnak tőle megszabadulni, és addig továbblépni se.

Mit csinálok én, ha osztálytársam a csaj? Besz#ptam. Iskolát nem váltok, mert a karrierrel kapcsolatban minden konkrétan el van tervezve. Ilyenkor hogyan lépünk tovább? Én nem tudom. Tényleg nem. Pusztán sodródnunk kell z árral, mert valamiért ezt adta a sors, ez a kötelességünk. Szenvedni folyton. Szinte minden egyes napot ezzel a kínzó érzelemmel eltölteni és várni, hogy elmúljon. Azonban ha egyszer még el is múlik, jön a következő. Ördögi kör. És tudod, hogy semmit nem tehetsz, mert ki vagy szolgáltatva a sorsnak.

Egyszercsak azt veszed észre, hogy már hány év eltelt így… Öregszel, és még mindig csak szenvedsz ugyanaz miatt, ami miatt évekkel ezelőtt kezdted. Végigtekintesz az életeden. Már hány éve, hogy csak a karrierednek élsz, mert ez lett az eredménye, hogy el akartad terelni a figyelmedet. Mert ez a szörnyűség újra és újra megismétlődik és szétégeti az ember lelkét.

De mivel nem tudsz mit tenni (legalábbis így gondolod), csak sodródsz az árral, amit sorsnak hívsz. Gyűlölöd a szélsőséges érzelmeket, mert ha rossz, akkor ugyebár rossz, ha meg jó, akkor annak az elveszítésétől rettegsz. 

Félelem, rettegés, szenvedés határozza meg életed minden másodpercét. Ez a viszonzatlan szerelem képlete.

Saharov