Liberális párkapcsolat

Liberális párkapcsolat

Személyre szabható párkapcsolat: Saharov elvtárs találmánya. Lehet, szabadalmaztatom is. Miért ne? Én vagyok az első, aki ilyet kitalált? Ha már egy olyan kis semmiséget, mint az okosórádat is személyre szabhatod, miért ne tennéd ezt az egyik legfontosabbal: a párkapcsolatoddal?

Milyen reakciója van az élettársadnak, mikor más, veled azonos nemű emberekkel lógsz? Bizony, féltékeny lesz szinte mindenki ilyen esetben. Számos kellemetlen helyzet alakul ki abból, hogy valamelyik fél túl szorosra szabja társának a pórázt, így vannak férfiak, akik már azért nekiugranak valakinek, mert ránéztek a barátnőjükre.

Na de mi szabja meg, hogy a párkapcsolatban résztvevő két fél csak és kizárólag egymást szeretheti? Miért így alakult ez ki? A párkapcsolatnak már a nevében is benne van, hogy két emberről szól. Akik párkapcsolatba lépnek egymással, azok egy olyan, a társadalom által elfogadott szabályrendszer szerint viszonyulnak egymáshoz, mely során harmadik féllel nem alakulhat ki szexuális, de gyakran még érzelmi viszony se. Így tehát, akik „összejönnek” és viszonyukat párkapcsolatnak ismerik el, egyben szabályokat is elfogadnak, hogy mit várnak el a másiktól és mit ígérnek neki.

 

Ez a társadalom által elfogadott szisztéma. De mi van, ha én megforgatom a szabályokat és átalakítom a párkapcsolat belső rendszerét a szabályaival együtt?

Vegyünk például engem, magammal szemléltetem a helyzetet. Én ugyebár nem tudnék senkiben annyira megbízni, hogy párkapcsolatba lépjek vele. Miért rossz ez így? Azért, mert a két fél megbízik a másikban, hogy nem fogja őt megcsalni a párja, de aki nem bízik meg, annak a kapcsolat örökös rettegés és féltékenykedés lesz, mert tudja: élettársával előbb-utóbb úgyis szétmennek, kiszeretnek egymásból és másnak kezdik csapni a szelet akarva vagy akaratlanul, ezért jobb inkább bele se menni abba a szabályrendszerbe, ami azt mondja ki, hogy szigorú hűséget fogadunk egymáshoz.

Ha nincs bizalom, olyan párkapcsolatot nem lehet kialakítani, amiben hűséget fogadnak egymásnak és a másikra alapoznak.

Egy embert, akit elégszer átvertek, ahhoz, hogy elveszítse a bizalmát, soha nem fogsz tudni párkapcsolatba belerángatni.

És miért nem? Mert itt az egésznek a bizalom az alapja. Ha valakinek ez nincs meg, nem várhatod tőle, hogy elhiggyen neked bármit is. De akkor akinek nincs bizalma, az mit csinál? Megvon magától minden kapcsolatot az ellenkező neműekkel?

Térjünk el egy kicsit a megszokott normáktól, hadd szabjam magamnak személyre a dolgokat. Azt mondom, létrehozok egy csajjal egy olyan kapcsolatot, ahol a mi kettőnk viszonya hasonló, mint a hivatalos párkapcsolatban: csinálunk programokat, szeretjük egymást, akár még szexuális kapcsolatot is folytatunk, stb. Eddig megegyezik a kettő. És most jön a csavar. Ez mellett elfogadjuk, hogy mindkettőnk kapcsolatba léphet másokkal is akár lelki, akár szexuális úton is. Szabadságot biztosítunk egymásnak úgy, hogy alkalmi kapcsolatokat is mellétűzünk.

Ez a modell olyan, mint egy alkalmi kapcsolat, a különbség csak annyi, hogy a két illetőnek az első kettejük viszonya marad a legfőbb, legszentebb, ő lelki társa is egyben, a többi „szerető” csak mellékes. Így viszont sokkal nyugodtabban élhettek mindketten, mert nem fog téged a társad megcsalni. Hiszen ha tudod, hogy vannak szeretői, akkor nem tud ezzel átverni.

Azt mondod, egy igaz szerelemben ez nem megengedett? Arról, hogy egyszerre vajon hány emberbe lehetünk szerelmesek, másik cikkben fogok kitérni, mindenesetre nehezebb kifogásolni a következőt: „Két ember kapcsolatát a kettejük szabályai határozzák meg.”

Miért támasztunk olyan szabályokat, amikről tudjuk; úgyse lehet őket betartani? A párkapcsolatok veszte a túl sok elvárás. Elvárod, hogy másokkal ne lógjon, csak a tied legyen mindörökké…

És itt a következő bukta. Örökké. Az emberek örökre terveznek. Miért? Mert a szerelem elvakítja őket. Ilyenkor semmit nem látsz. Nem látod a másik hibáit, csak akkor, ha megbánt. Azt hiszed, örökké ugyanúgy fogod szeretni, ahogy most. Ezt hiszed, mert ez a szélsőséges érzelem mindent átír. De idővel elmúlik, és rájössz: az elvárások, az ígérgetések és a feltételek, amiket adtál és kaptál, túlságosan nehezek, képtelenség őket megtartani.

Vannak emberek (még ha te nem is tartozol közéjük), akik nem tudnak senkivel örökre tervezni. Ők a bizalmatlanok. Ők azok, akik nemcsak a házasságot, de a párkapcsolatot is elítélik. Mi lesz velük? Egyedül rohadnak meg saját lelkük pusztaságában? Nem feltétlenül. Tudod, ők mit csinálnak?

Személyre szabják a kapcsolatot; ők maguk határozzák meg a szabályokat, amelyek keretei között élni fognak. Ilyen egyszerű. Nem terveznek túl hosszú távra, mert a jelennel foglalkoznak. Nem kell nekik bizalom se, mert nem tudnak olyat adni. Számukra mindig maguk lesznek az elsők, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudnak szeretni. Igenis tudnak, sőt, ők tudnak csak igazán.

Mert ők a bizalmatlanok. Ha valaki, akkor ők tudják értékelni az igaz szeretetet, még bizalom nélkül is.

És ők igenis képesek arra, hogy komolyan vegyenek egy olyan élettársi kapcsolatot, ahol a másik számára teljes szabadságot biztosítanak.

Nem kötik a másikat magukhoz, mert nem kell; meg tudnak egyezni, mert ŐK mondják meg kapcsolatuk szabályait, és nem egy kizárólagos társadalmi maszlagot használnak.

Gondoljátok át, mire vállalkoztok, és TI magatok döntsetek mindenről, mi hogy lesz, mit hogyan fogadtok el a másiknak, mert

Két ember kapcsolatát a kettejük szabályai határozzák meg.

Saharov