"Gyűlölök és szeretek" 4. oldal

Mint mikor váratlanul belenyilall a fejedbe vagy a szívedbe a fizikai fájdalom; pont ilyen villámcsapás az, mikor hirtelen eszedbe jut. Iszonyatosan megborzongsz tőle, mert a lelkedet nyirbálja minden egyes töredéke a másodpercnek, amit önkéntelenül is azzal kell töltened, hogy képzeletedben megjelenik az a bizonyos valaki.

Mint a görög mítoszban, mikor Prométheuszt kikötözték egy sziklára és egy sasmadár folyton visszaszállt hozzá, éles csőrével naponta kihasogatva naponta visszanövő máját.

Bemutatom hát a szerelmet; az imént elmondottaknak feleltethető meg, mindössze a lélek szférájában végzi aljas teendőit.

A szerelem egy olyan különösen kegyetlen erő, amely egyedülálló módon képes lelassítani az időt; azt az időt, ami egyébként egyetlen mentőöved és bizalmi hírnököd lehetne.

Minél jobban számlálod a napokat, annál kegyetlenebbül kell sínylődnöd. Minél több év telik el ugyanúgy, annál kevésbé lesz reményed; valamiért erre lettél kárhoztatva.

Minden egyes évnek minden egyes napján, annak is minden pillanatában el kell tűrnöd, hogy e kárhozat sasmadara újból kitép egy darabot a szívedből. Egy valamit nem értesz pusztán: mennyi van még belőle hátra?

Átadtad már magad a sorsnak; nem tudsz mást tenni, mint hogy könnyes, összeszorított szemekkel erőlködsz sivár életed minden legapróbb mozzanatában, hogy legalább csak egy, csak egyetlen percre adjanak végre nyugalmat neked, mert minden pillanat azt sugallja: nem bírod tovább, de valahogy mégiscsak azt veszed észre, hogy továbbra is sodródsz az árral, méghozzá nem máshová, mint a legkegyetlenebb lelki sorscsapások viharos tengere felé.

Az állandó, soha nem szűnő gyomorgörcsöktől képtelen vagy akár egy falatot is lenyelni. Mégis, egy idő után, a szükségletek megszólalnak, és akármit érzel is belül, akármilyen perzselő pokol él benned; egyszer üres lesz a gyomrod.

El is gondolkodsz, mikor ettél, és örülsz, hogy végre pár falatot örömmel nyelhetsz le a karácsonyi kocsonyából. Képes lennél befalni egy egész tányérral, viszont mikor kezedbe veszed a villát, megint belédcsap a démonná változott Zeusz nyila; hiába sikerült egy percre elterelned a gondolataidat, hirtelen megjelenik róla valami röpke gondolat a fejedben. Az egész nem is több, mint a másodperc tört része; mégis úgy görcsbe ugrik a gyomrod, hogy kihajítod mérgedben az ablakon az egész ünnepi terítéket. Íme, így képes befolyásolni a szerelem áldozatai testi működését. 

Láthatjuk tehát, barátaim: olyan súlyos betegséggel állunk szemben, amely nem csak hogy testet-lelket egyaránt pusztít, de védekezni is képtelenség ellene.

Bemutatom az alvilág parazitáját, mely az igazságtalanság leghűségesebb szolgája. Köszöntsük őt köreinkben, aki ellen oly régóta harcolunk minden erőnkkel, mégis sikertelenül; kinek erejét megtörni nem, csak lelassítani vagyunk képesek; ki nem válogat jó és rossz között; és végsősoron:

akinek ereje az emberi értelem legrettentőbb ellensége.

Saharov

Előző oldal