5. Rész: Moszkva szívében

Moszkva szívében

Egy másodpercre elsötétült előttük minden, majd hirtelen egy szűk helyen találták magukat. Hősünk körbenézett: valami toronyban voltak, körös

-körül fogaskerekek, egy nagy óraszerkezet részei. Nagyot ugrott ijedtében, mikor megkondultak fölöttük a hatalmas harangok.

Kinézett a résen az utcára, és egyből felismerte, hol van: a nagy Moszkva Vörös Terén, a Spasskaya Bashnya [Megváltó-óratotony] tetejében. A téren hatalmas hadsereg várta a harangszót, amit az óratorony A szent Spasskaya-óratorony, aminek minden kondulása Moszkva szívverése volt. Az épületeken Lenin, Marx és Sztálin elvtárs képei. A halál megszólalt:

épp most játszott. 

-Moszkvában vagyunk az 1941-es katonai parádén, pár kilométerre tőlünk a náci hadsereg fosztogatja az elővárosokat. Ha vége a parádénak, ezek a hadtestek egyből a frontra indulnak védeni szülőhazájukat. Most a háborúról fogunk elmélkedni. Nézze meg az emberek arcát. Mit gondol?

-Nos, -vette át a szót Saharov-, ezek az emberek ártatlan arcok, akiket a sors alaposan megb@szott. De hát mi értelme a háborúnak? Semmi. Ez is abból származik, hogy senki nem tud a seggén ülni megelégedve azzal, amije van; helyette rátámad a másikra. Mindennek alaaz emberek beérnék azzal, amijük van, nem lennének ezek a szörnyűségek. Ha nem lenne… magántulajdon, ahogy a kommunista alapeszme is kifejti.

pja a vágy, a háborúnak is. Undorító egy világ ez, ha nem neked van az egyik legnagyobb hadsereged, fosnod kell, nehogy ilyen kis f@szfejek rádtámadjanak pusztán azért, mert azt akarják, ami neked van és nekik nincs.
Ha az emberek beérnék azzal, amijük van, nem lennének ezek a szörnyűségek.Ha nem lenne… magántulajdon, ahogy a kommunista alapeszme is kifejti.

-Ott állnak azok az emberek –mutatott a távolba a halál-, ők éheznek. Egy szelet kenyérért állnak sorba, hogy életben maradjanak. Mit gondolsz, örülnének neki, ha a Szovjetunió megnyerné a világháborút és szabadon vásárolhatnának akármit?

-Örülnének.

-Egy mai moszkvai gyerek örül, hogy bemegy a boltba és kenyeret tud venni?

-Nem –gondolt bele Saharov-, mert ők abba születnek bele, hogy ez természetes. Nekik kezdetektől fogva természetes, hogy kenyeret tudnak venni a boltban, így ez nekik nem okoz külön örömet. De aki túlélte a háborút, az megszokta azt a helyzetet, így mikor ez megváltozik, ahhoz fogja hasonlítani, mert tudja, milyen volt előtte. Tudja, milyen volt nélkülözni, és mikor lesz kenyér, megkönnyebbülés és boldogság lesz neki az új helyzet. De aki kezdetektől fogva abba szület bele, hogy mindennel el van látva, az nem tudja ezt értékelni.

-Így van –vette át a szót a kaszás-, ez a világ a viszonylagosság világa. Minden erre épül, semmire se tudja mondani, hogy „ilyen” Minden tapasztalat egy viszonyítás valami máshoz. Nem tudod, mi a jó, amíg nem tapasztalja meg a rosszat. Nem tudja, mi a boldogság, amíg nem tudja, milyen szomorúnak lenni. Nem tudja, milyen a szeretet, amíg nem ismeri a félelmet. Semmi sem létezhet az ellentéte nélkül.

vagy „olyan”, mert ezekkel mindig annyit fejez ki, hogy „ahhoz képest ez ilyen és olyan”.

-Mesélj még nekem erről az alapelvről! –Kérte Saharov.

-Amit tehát nagyon fontos megértenie elvtársamnak, az a viszonylagosság. A könnyebb megértés érdekében képzeljen el egy egyszerű szituációt: Egy kis faluban él. Elköltözik egy városba és megdöbben, azt mondja: „Nocsak, ez a város marha nagy!”. Attól, hogy elvtársam nagynak látta, attól még kollektíven nem mondhatjuk ezt rá. Önnek azért volt nagy, mert faluból jött, ami a városhoz képest kicsi. És ez a lényeg: Volt mihez viszonyítani. Saharov elvtárs nagynak látta. A saját tapasztalatához viszonyította. És miért tudta nagynak látni a várost? Mert már ismerte az ellentétét, a kicsi települést. Ha csak nagy városok léteznének, senki se mondaná rájuk, hogy „nagy”, mert nem lenne mihez viszonyítani, nem lenne ellentéte. Egyszerűen olyan lenne, amilyen. És ez igaz az élet minden területére. Nem tudja értékelni a gazdagságot, ha születésétől fogva gazdag volt. Nem tudja, milyen boldognak lenni, amíg nem élt át valamiféle szenvedést. 

 

-Akkor valójában –folytatta hősünk-, a szenvedés is lehet ajándék.

-Persze, hogy lehet. Miért is? Mert ha elvtársam szélsőségesen kegyetlenül szenved, utána ugyanolyan szélsőségesen lehet boldog. Amint megtapasztalja az egyik oldalt, képessé válik a másikkal is ugyanerre. Egy lélek akarhat elnyomó országba születni, akarhatja a kegyetlenséget megtapasztalni.

-Így nyer jelentőséget a saját tapasztalat! –Állapította meg Saharov.

-Igen, a saját tapasztalat mindenek felett áll. Hiába mondják, hogy az okos más kárán is tanul. Tisztelt Saharov elvtárs, maga ilyen böszmeségeket soha nem hitt el, és ez becsülendő. Ön mindig tudta, csak saját tapasztalata által tanul mindenki. Úgy tudom, maga elítéli a nyugati hatalmak gyarmatosításait. Nos, képzelje el, mikor az indiánok még nem leigázott rabszolgaként, hanem büszke őslakosként éltek Amerikában, mások voltak ám a nevelési szokásaik. A kisgyerek kezét szándékosan beletartották a tűzbe, …

-Hogy már fiatalon megtapasztalja annak mivoltát, és később véletlenül se sebezze meg magát vele.

 

-Pontosan. Most már érti, mi a baj azzal, ha valakit minden bajtól megvédünk. Akinek nincs saját tapasztalata, annak nincs tudása. A tapasztalat hatalom, Saharov elvtárs. A legnagyobb hatalom, amit lélek elérhet.

-És milyen érdekes –vette át a szót hősünk-, hogy mennyire könnyű ebben a mai elfajzott társadalomban befolyásolni az embereket. Senki nem a tapasztalatára alapoz. Kimész az utcára, látsz egy kecskét, visszamész a házba. Odajön az egész családod és azt mondják, hogy ott egy ló volt, nem kecske, akkor a saját tapasztalatát semmibe véve hisz a többség véleményének. Félelmetes.

-Valóban az, de most térjünk vissza a viszonylagosságra. Mondtam tehát, hogy valami megismeréséhez viszonyítani kell tudnia valami máshoz, és úgy már kijelentheti róla, milyen.

-Eljártam keddi karateedzésre –vette át a szót hősünk-, jó fárasztónak találtam, alaposan kifáradtam az edzések végére. Aztán egyszer bementem szerdaira a feketeövesekhez, és onnantól a keddi edzés már nem volt fárasztó. Azért nem, mert máshoz viszonyítottam. A szerdain úgy elfáradtam, hogy ahhoz képest még a keddi is semmi volt. Így változik, így alakul ki valamiről a vélemény, valamihez viszonyítva.

-Mélyen tisztelt Saharov elvtársam, elmondok Önnek egy tanmesét; ha megérti, akkor az életet is megérti. Volt egyszer egy lény, aki fényként ismerte magát. Tehát egy fénycsóva, akinek volt öntudata. Tudta, hogy él, gondolkodott, tehát volt. Egy fénysugár, egy sima lélek. Ez a fénycsóva olyan helyen élt, ahol körülötte mindenki ugy

anolyan fénysugár volt, mint ő. Mindenki hasonlított rá, nem nagyon volt eltérés közöttük. Mivel tudott magáról, hogy létezik, meg akarta ismerni önmagát. Ez minden élőlénynek alapvető tulajdonsága, és az egész élet folyamata nem más, mint önmagunk megismerése, az önvalónk megteremtése tapasztalás útján. Ez a fény nem tudta, ki is ő, mert körülötte a többiek ugyanolyanok voltak, mint ő. Ezért kért valamit: hadd kerüljön át egy olyan helyre, ahol észreveheti magát, ahol felfedezheti, ki is ő valójában, minthogy mindenki célja ez. Kívánsága teljesült, átkerült a sötétség birodalmába. A sötétben ő volt az egyedüli fénysugár, körülötte minden az ő ellentéte volt, mivel a fényesség ellentéte a sötétség. Mivel egyedül volt ott, így látta, milyen az, ami nem ő maga, hanem más. A sötétség más, mint a fény. Minthogy egyedül volt ott, így a környezethez viszonyítva megismerte magát. Megismerte, milyen ő, az által, hogy megismerte önmaga ellentétét.

-De hiszen –vágott közbe Saharov-, velem pont ez történt az első középiskolában. Olyat tanultam, ami nem érdekelt, és ezáltal jöttem rá, mi érdekel. Azáltal ismertem meg, milyen vagyok, hogy megismertem, milyen NEM vagyok. Ezt csak úgy tudod megcsinálni, ha olyan közegben vagy, amibe nem illesz bele.

-Csodálatos, elvtársam, végre megismerte az élet egy fontos motívumát, gratulálok. Most már tudja, hogy…

Következő oldal

Előző oldal