6. Rész: A Lenin-mauzóleum

A Lenin-mauzóleumban

Ekkor fülsiketítően kondult egyet a Spasskaya-óratorony, ugyanis eltelt fél óra, miközben beszélgettek, és a parádé is már a  végéhez közeledett.

 

-Nem pazarlom a szót –folytatta a halál-, sürget az idő. Látom, érti Ön a dolgokat. Most menjünk le az óratoronyról a Vörös Térre.

Lesétáltak a térre.

-Hogyan vagyunk itt? –Kérdezte Saharov. Utazunk az időben? Nem látnak itt minket?

-Most lebontottam a fizikai élet határait. Szabadon mozgunk időben és térben úgy, hogy senki nem lát minket, nincs fizikai alakunk. Nézze, ott van előttünk a Lenin-mauzóleum. Oda megyünk. Őrök állnak ott, de nem fogják észrevenni, ha bemegyünk, mert nem látnak minket. Ennek ellenére tartjuk a szabályt, Lenin holtteste körül végig sétálni kell körbe-körbe a tiszteletére, megállás nélkül. Ezt mi is így fogjuk tenni.

Felmentek a lépcsőn, el a két őr között, majd beléptek a szent helyre. A fekvő Lenin körül folyosó volt, melyen megállás nélkül sétálni kellett. A hely komor hangulata mindent beborított, hogy a látogatók figyelme a bebalzsamozott testre irányuljon.

-Aki itt fekszik mellettünk –törte meg a csendet a halál-, annak az életművét annyiféleképpen jellemezték, ahány ember kinyitotta a száját. Mindenesetre akármilyen szempontból gondolunk is rá, van valami, ami felől nézve mindenki példaképe lehetne. Saharov elvtárs, ön képben van mindennel, ami ezzel az országgal és annak híres személyeivel kapcsolatos. Mondja el nekem, mit tett ez az ember, mire gondolok én, mikor mindenki péld

aképének állítom be.

-Lenin elvtárs az akaraterő, a saját magunkban való hit és ezek megtapasztalásának földi képviselője. Nem jut eszembe olyan történelmi személyiség, aki jobb példa lenne az imént elmondottakra.

-Tehát –szólt közbe a kaszás-, saját magadat is hasonlíthatod hozzá?

-Nagy érdem magunkat hozzá hasonlítani. Mire is gondolok? Lenin akármit csinált, a maga idejében az elég lehetetlennek látszott. Utópisztikus, nagy tervet szőttek, de nem lett volna képes ezt bárki kivitelezni. Ő hitt magában. Hitt benne, hogy bármire képes, ha elhiszi, meg tudja csinálni. Tudta, a teremtés először a gondolattal kezdődik. Kigondolja, eltervezi, mit szeretne csinálni. Ezután jön az elhatározás; kimondod, hogy nekiveselkedsz, megteremted, amit elterveztél. És a harmadik elem a cselekvés: hogy ennek érdekében mindent megteszel. Ha bármelyik hiányzik, semmire se mész. Ha nem hiszel magadban, nem tudsz teremteni, és ezáltal tapasztalni sem. És miután az élet értelme saját magunk kifejezése, megtapasztalása, így ezek az emberek elvesznek. Ők a hitetlenek, akik nem hisznek magukban.

-Nocsak –szakította félbe a halál-, Saharov elvtárs szerint egoistának kell lennünk?

-Hagyjuk ezeket a zsargon kifejezéseket. Úgy mondom, hogy magadnak mindig te legyél az első, senki más. Nem bízhatod magadat másra, nem kerülhet ki semmi az ellenőrzésed alól, mert akkor elveszted. Ezért van az, hogy akiben megbízol, azt már el is vesztetted.

-Az önbizalommal tehát tisztában van –állapította meg a halál. És mi a helyzet Hitlerrel? Róla mi a véleménye?

-Hogyan is jutott hatalomra? Egy csődtömeg országban szélsőséges nézeteket és lehetséges problémamegoldási módszereket hangoztatott. Brutális volt vagy sem, a nép éltette. Éltette, mert ő ki merte mondani, itt az ideje változtatni. Ki merte mondani, mivel akarja az említett változást elérni. Fel akarta rázni az országot. Ki akarta emelni a Reich-ot a porból, ezért a németek a megmentőt látták benne. Mit láttak? Hogy jót tesz az országgal. Láttak egy népcsoportot, amelyből mindenkinek elege volt. Nem volt nekik kétséges, a válságot kinek köszönhetik, kiknek a kezében van a gazdaság. Az ez után következő szörnyűségeket az emberek hajtották végre, nem a diktátor. Ő egymagában senki, egyedül semmire nem megy. Ki tehát a bűnös? Ha Hitlert hibáztatod, elsiklik a figyelmed. Az egész nép az, aki bűnös. Nem az a félelmetes, amit Hitler cselekedett. A társadalom szégyene az, hogy mennyien követték.

-Tehát –vágott közbe a halál-, egyedül nem vihette volna el a balhét. De volt akaratereje, és tudta, mit csinál. Ezek az emberek mind zsenik voltak, bár a mai világban ha valaki képes elhatározni magát bármi mellett, már az is dicsőség. Jól van, Saharov, ideje továbbmennünk.

Azzal a mauzóleum egyik sarkába vezette, ahol egy félreeső helyen lépcső vezetett le a pincébe. A pincébe leérve egy lépcsőn legalább tíz percig sétáltak lefelé, mire egy ijesztő helyre értek…
 

Következő oldal

Előző oldal