7. Rész: A Moszkva alatti város
Város
Moszkva alatt
Egy mocskos, lucskos alagútrendszeren mentek át, mely ki volt világítva.
Olyan volt, mintha valami csatornában lettek volna. Patkányok rohangáltak mindenfelé,
csöpögött a koszos víz a fejükre. Amilyen gusztustalan volt az alagútrendszer,
olyan csodaszép terembe érkeztek a végén.
A hely úgy nézett ki, mint egy klasszikus orosz palota. A falak, a
mennyezet festése jeleneteket ábrázolt, a hatalmas üvegcsillárok majdnem a
szintén gondosan kikövezett földig nyúltak. Széles folyosói inkább egy utca
látszatát keltették. Ódon boltívek, hatalmas járatok és termek alkották ezt a
fura helyet.
-Egy kicsit ugrottunk az időben –szólt a halál-, a hidegháború idejében
vagyunk. Ez itt Sztálin föld alatti városa, amit összekapcsolt a
metróhálózattal.
-Igen, hallottam róla –vágott közbe Saharov-, ennek a létezését a mai
napig titkolják. Már a cári időkben volt Moszkva alatt alagúthálózat, ahová a
lejáratok egy-egy titkos épületből nyíltak. Egyre több bunker, menekülő útvonal
épült, majd egész termek, úthálózatok… Sztálin fejlesztette tovább. Egy konkrét
föld alatti várost csinált belőle, hogy ha kitör a harmadik világégés, legyen
hová bújnia.
-Mi jut erről eszébe elsőre? Mit akart Sztálin? Miben különbözött a
többiektől ő és a birodalma?
-Sztálin elb@szta azt, amit Leninék felépítettek. Őt már nem érdekelték
a nemzeti érdekek, nem a hazájáért harcolt. Ő saját maga kultuszát követelte. Lám,
várost épített magának a város alatt; el akart bújni sorsa elől.
-Na de Saharov elvtárs, hát ez is ráhúzható magára. Ön is el akar bújni
a sors elől. Pont úgy viselkedik, mint Sztálin. Azért jöttünk le ide, hogy
elgondolkodjunk arról az elzárkózásról, amit Ön is tesz. Az elmulasztott
lehetőségek áldozata –akivel Önnek volt szerencséje találkozni-, mint azt
megjósoltam, belehalt bánatába. Belehalt a megbánásba. Belehalt abba, hogy
megbánta: inkább semmi, mint a kockázat. Ez pont az Ön filozófiája, uram.
-Mikor vele beszéltem, neki is elmondtam, hogy csalódások után az
embernek elege lesz a szélsőségekből, és egyetlen célja lesz, a nyugalom. Hogy
megéri-e így élni? Sz@r, de mit tegyen az ember? Ha kockáztatok, akkor meg az
abból eredő bánatba halok bele.
-Elvtársam –szólt a kaszás-, itt az első olyan alkalom, mikor nem
véleményezem az álláspontját. Erről saját magának kell elgondolkodnia, mert ez személye dilemmája. Hanem most
elérkeztünk utolsó helyszínünkhöz. Emlékszik, mikor a Spasskaya-óratorony
tetejében voltunk?
Комментарии
Отправить комментарий