"Gyűlölök és szeretek" 2. oldal
A sátán ábrázolása keresztény hagyományokhoz kötődik.
Hiszünk-e benne vagy sem, filmjeink ábrázolásából számos képünk van róla: az
embert ártatlanul megszállva, annak személyét a végletekig megváltoztatva
gyötri.
A szerelem is maga a sátán, hisz szerepe ugyanez. Tudod
magadról, hogy megváltoztatott, hogy többé nem tudsz úgy szólni ahhoz a
valakihez, mint régen, de képtelen vagy bármit is tenni. Nem tudsz, mert
rádtelepszik, akárcsak egy mocsári pióca, és kiszívja belőled az összes olyan
tulajdonságodat, amellyel addig azt a bizonyos valakit lenyűgözted.
Aztán ő meg vádolni kezd, hogy nem az vagy, aki szoktál
lenni. Megváltoztál, és ez neki nagyon nem tetszik. Tudod te is magadról, miért
van ez, de képtelen vagy annyit színészkedni és nem mondhatod el neki.
Végig
kell nézned, ahogy tönkremegy a barátságod, ahogy az a szeretett, de most
értetlen valaki csalódik benned; te meg csak fetrengsz kínodban a tóparton,
mert tudod, hogy semmit nem tehetsz.
Mintha felgyújtanák a házadat, neked meg előtte állva
végig kéne nézned a pusztulását. Hiába hordanád kétségbeesetten a vizet; ha már
elterebélyesedett, a Jóisten se állítja meg a sátáni lángokat. Neked viszont
ott kell állnod és mindent végignézned, kemény munkád pusztulását percről
percre, míg csak hamu marad belőle és kezdhetsz mindent elölről.
Mitől kell ezt elszenvedned? Melyik az az alvilági
sorscsapás, amely tönkreteszi még a legnagyobb boldogságokat is az életedben?
A szerelem az, a
pokol mágusa. A legsötétebb erő, mely a lélekre rátelepedve kivágja belőle
legbensőbb önvalóját, és uralmába véve azt önálló életre kelti. Ez az önálló
élet a külvilág felé egy új személyiség formájában nyilvánul meg, mely
egyáltalán nem tetszik annak az igen fontos valakinek, akit valójában szeretsz,
sőt, túlságosan is.
De ő nem tudhat semmiről, mert te még látsz reményt;
bízol benne, hogy ez az isteni csapás egyszer véget ér, és folytathatjátok a
felhőtlen barátságot onnan, ahol a fertőzés pillanatában voltál kénytelen
megállni és átadni magad nem megérdemelt kínjaidnak.
Nem törhet meg a szerelem; kiállok. Nem zúzhat darabokra;
összeállok akárhányszor, mert a lelket meg tudja bár ölni, de az eszemet már
soha nem vesztem el. Akárhogy változtasson is meg, az értelem mindig ott lesz,
ahol most is van. Nagy ellenség, de ismerem a taktikáját. Ismerem annyira, hogy
a végső csapást kénytelen legyen bevinni, a küzdelem terheit viszont kénytelen
vagyok elszenvedni.
Ott kell lennem minden percben, éjjel-nappal, még
álmomban is összeszorított foggal, ökölbe húzott kézzel állok, és meg nem
hátrálok. Minden percben az óra mutatóját nézem és minden egyes mozdulatánál
megnyugszom, tudva: ismét eltelt egy másodperc e kegyetlen szenvedés közepette,
mellyel talán mind közelebb érek egy rövidke szünethez.
Nem nyugodhat a gondolat se; ugyanúgy megállás nélkül
erőlködni kell, fojtogatni azt az undok vírust, hogy –bár örökre elűzni
lehetetlen-, elviselhetőbb legyen.
Sokszor magam is kételkedek, van-e értelme harcolni, de
mindig rájövök: van.
Van, mert még a leghosszabb szerelem után is van szünet,
legyen
az pár nap, vagy akár pár hónap. Meg kell tanulni ennyi idő alatt
újratöltődni és úgy várni a következő csapást, amely éppoly elhúzódó lesz, de
ha nem tanulod meg kihasználni, képtelen leszel újra csatába állni. Pedig
muszáj. Milyen lenne már, ha a sírkövedre az lenne írva: „gyilkosa a szerelem”. Gáz lenne, nem?
Fel lehet vele venni a harcot. 8 éve küzdök ellene és itt
vagyok, élek. Igaz, nem valami tűrhető állapotban, sőt, jóval meggyengültebben,
mint a legelső után, de még mindig itt vagyok, ezen a világon és minden percben
megmutatom, hogy nem adom magam semmi áron. Egy ilyen haszontalan alvilági
vírus még csak nem is bizonytalaníthat el, bár láthatjuk, barátaim: nagy erőkkel lett megáldva a Gonosz.
Ilyen ádáz fegyvert adni valaki kezébe: felelőtlenség.
Íme, fenséges Istenség, megvétóztam jóságodat; mert ily eszközt alkotva sok
halandó a vesztébe rohan.
Akármi legyen is az élet értelme; olyan szenvedés létezik
benne, mellyel harcolni kell éjjel-nappal, tűzzel-vassal. Ez a blog is azért
van, hogy az ember a bánatát kisírja. Van hova menekülni, mikor e vírustól kell
messze kerülni. Bocsánat, nem tudom, hogyan, verselni kezdett ez a cikk, amint
írtam, de most már abbahagyom.
Szóval még egyszer mondom, és számtalanszor fogom még
ismételni: kegyetlen vírus a szerelem, de nem kell félni:
Комментарии
Отправить комментарий