Mysticka

Éjjeli kérdés Írta: Saharov elvtárs 2018 Figyelem! A Novella a lelki egészségre káros elemeket tartalmaz. Olvasás csak saját felel ő sségre! Egy sötét éjjelen Saharov elvtárs az ágyában forgolódott. Nem tudott elaludni, ahogy máskor se. Péntek este volt, a kiérdemelt pihenés ideje, a kedvenc napja, a kedvenc napszaka. Éjjel volt. Ilyenkor minden olyan nyugodt, ilyenkor bármiről tudsz elmélkedni és úgy érzed, mindenre képes vagy. Saharov is ilyenkor szokott dolgozni, ilyenkor érzi magát energikusnak és pozitívnak. De ma valamiért sehogy se tudott elaludni. Egy bizonyos gondolat firtatta. Az a gondolat, amitől régóta nem sikerül megszabadulnia. Tele volt kérdésekkel, melyek cikáztak fejében, és úgy érezte, megbolondul, ha nem talál rájuk választ. Még most. Nem várhat vele, meg kell tudnia. Kiugrott a meleg ágyból, és az ablakhoz ment. Résnyire húzta a redőnyt, amelyen bevilágított a holdfény. Csodaszép éjjel. Nyugodt is, sötét is, a napfény nem b@ssza a szemét. ...

Mikor magához tért, láncra verve találta magát egy fa mellett. Ismét egy tisztáson volt, ahol tábortűz égett, mellette egy fura alak üldögélt. Az elvtárson eddig sose látott rettegés lett úrrá, mikor rájött: foglyul ejtették. Mocorgott, próbált kiszabadulni, de csak nem engedett a lánc, amivel a fához kötözték. Ezúttal az ismeretlen szólította meg először hősünket: -Mesélj magadról! Szeretem, ha az emberek mesélnek magukról. Saharov tudta, ez a mai éjjel nem mindennapi; inkább mint egy mese. Nem hitt a véletlenekben, tudta, a sors szándékosan hozza ezekhez az emberekhez. Ez a különös éjjel, ez a különös hely és ez a különös kirándulás bizony komoly céllal kell, hogy kecsegtessen. Így végtére is rájött, bármi történjék, innen úgyse szabadul, így abbahagyta a kiabálást és beletörődött sorsába. -Saharov vagyok. Magyarázd meg nekem, te mit csinálsz, és miért ejtettél foglyul engem. - Én a szadista vagyok, a társadalom kitaszítottja . Mások kínzásában lelem örömömet, mer...

Az elmulasztott lehet ő ségek A szívetrázó hangot követve egy tóparthoz jutott, melyet fenyőfák vettek körül. A parton álló ósdi padon egy 20 év körüli srác zokogott. Külseje elhanyagolt, lerítt róla: rég nem volt már jó kedve. Saharov már messziről odakiáltott neki: - Üdv! A nevem Saharov. Ki vagy te, és miért sírsz ilyen bánatosan? A fiú lassan elvette kezét kivörösödött szemei elől, rámeredt hősünkre és így válaszolt: -Én az elmulasztott lehetőségek áldozata vagyok, a társadalom kirekesztettje. Régóta nincs már semmiféle célom… Kudarcok sora után még az érzelmeimet se mertem kifejezni, de most már képtelen vagyok elfojtani. Napok óta csak sírok itt és várom a halált. Végre, legalább zokoghatok magamban, nyugodtan, most egyszerre a sok évi elfojtás után. -Megértelek téged, elmulasztott lehetőségek áldozata – válaszolta Saharov. Val ahogy mintha benned is magamat látnám. -Mert nem is vagyunk mi mások - folytatta felállva-, a múltunk egy. A kudarcok akkora ...

A múlt hatalma A halál nem volt sokkal magasabb nála; fekete csuhát viselt, kezében kaszácskával. A sötétben nem lehetett arcát kivenni (már persze ha lett volna neki), de valahogy ol yan végtelen nyugalmat árasztott. Így köszöntötte hősünket: -Nocsak, hát nem a jó Saharov elvtárs ? Hol máshol találkozhatnánk, mint itt, Csernobilban , a fenséges Szovjetunió legragyogóbb gyémántjában. Szép Ukrán térség; nem véletlenül választottam én is jómagam otthonául. Bár Saharov megismerte őt, mit veszthet, ha eljátssza a tudatlant és kifaggatja társát… -Ki vagy te és mit akarsz tőlem? -kérdezte, miközben összeszedte minden bátorságát. -Ejnye, Saharov elvtárs, haláliak a poénjai . Nem szórakozn i van itt sem Ön, sem jómagam. Dolgunk van, ezt már megérezhette. Ha ennyire szeretné hallani, én a halál vagyok, eme erdő lakóinak utolsó reménysége. -Magyarázd meg nekem –folytatta az elvtárs-, mi ez a hely és mi történik velem? -Drága jó Saharov elvtársam, ez az erdő a csaló...

Moszkva szívében Egy másodpercre elsötétült előttük minden, majd hirtelen egy szűk helyen találták magukat. Hősünk körbenézett: valami toronyban voltak, körös -körül fogaskerekek, egy nagy óraszerkezet részei. Nagyot ugrott ijedtében, mikor megkondultak fölöttük a hatalmas harangok. Kinézett a résen az utcára, és egyből felismerte, hol van: a nagy Moszkva Vörös Terén, a Spasskaya Bashnya [Megváltó-óratotony] tetejében. A téren hatalmas hadsereg várta a harangszót, amit az óratorony A szent Spasskaya-óratorony, aminek minden kondulása Moszkva szívverése volt. Az épületeken Lenin, Marx és Sztálin elvtárs képei. A halál megszólalt: épp most játszott.  -Moszkvában vagyunk az 1941-es katonai parádén, pár kilométerre tőlünk a náci hadsereg fosztogatja az elővárosokat. Ha vége a parádénak, ezek a hadtestek egyből a frontra indulnak védeni szülőhazájukat. Most a háborúról fogunk elmélkedni. Nézze meg az emberek arcát. Mit gondol? -Nos, -vette át a szót Saharov-, ...

A Lenin-mauzóleumban Ekkor fülsiketítően kondult egyet a Spasskaya-óratorony, ugyanis eltelt fél óra, miközben beszélgettek, és a parádé is már a   végéhez közeledett.   -Nem pazarlom a szót –folytatta a halál-, sürget az idő. Látom, érti Ön a dolgokat. Most menjünk le az óratoronyról a Vörös Térre. Lesétáltak a térre. -Hogyan vagyunk itt? –Kérdezte Saharov. Utazunk az időben? Nem látnak itt minket? -Most lebontottam a fizikai élet határait. Szabadon mozgunk időben és térben úgy, hogy senki nem lát minket, nincs fizikai alakunk. Nézze, ott van előttünk a Lenin-mauzóleum. Oda megyünk. Őrök állnak ott, de nem fogják észrevenni, ha bemegyünk, mert nem látnak minket. Ennek ellenére tartjuk a szabályt, Lenin holtteste körül végig sétálni kell körbe-körbe a tiszteletére, megállás nélkül. Ezt mi is így fogjuk tenni. Felmentek a lépcsőn, el a két őr között, majd beléptek a szent helyre. A fekvő Lenin körül folyosó volt, melyen megállás nélkül sétálni kellett....